Category: Kapcsolataink

Diákcsere

Német – magyar diákcsere

Budapest – Pforzheim iskolai partnerkapcsolat

Márciusban ellátogattak  hozzánk Pforzheimből a Ludwig Erhard Schule diákjai. Nagy izgalommal vártuk őket, s már az első napon össze is barátkoztunk. A csoport nagyon színes volt, Németországban élő olasz , török , szerb , horvát , francia és természetesen német diákok is voltak, így nem csak a német iskoláról tudtunk meg sokat , hanem más nemzetek szokásairól is. A hét folyamán igyekeztünk minél többet mesélni az iskoláról és a mindennapjainkról, illetve a lehető legtöbbet  megmutatni Budapestből.

1

Programjaink során elvittük őket a Budai várba, a belvárosba, a Váci utcába, és megmutattuk azokat a helyeket ahova mi is szívesen járunk szabadidőnkben. Közben rengeteget beszélgettünk és hasznosítottuk angol nyelvtudásunkat. Budapest nagyon tetszett a diákoknak, rengeteg kép készült, miközben hajókáztunk, megmásztuk a Gellérthegyet, vagy közösen beszélgettünk, játszottunk.

A sok kirándulás mellett komoly munka folyt az iskola falai között. Beültek gazdasági óráinkra, ami számunkra is különleges volt, hisz angolul tanulhattuk az aznapi tananyagot. Délelőttönként német-magyar vegyes csoportokban dolgoztunk és beszélgettünk kultúránkról, iskoláinkról, a munkába vezető útjainkról, diákéletünkről. A csapatok ezen témákban prezentációkat készítettek, majd közösen előadtuk őket.  A munkát nagyon élveztük, közben sokat nevettünk és tanultunk egymástól.

A délutáni, esti kirándulások is jól összekovácsolták a csoportot, a búcsú nehezebb volt, mint gondoltuk. Mai napig tartjuk új barátainkkal a kapcsolatot és alig várjuk, hogy szeptemberben mi is meglátogathassuk őket Pforzheimben.

Köszönjük az iskolának a lehetőséget, hogy részt vehettünk ebben a projektben, mindannyiunk számára maradandó emlékeket hozott ez a pár nap.

2

Cserediák Program

Megtekinthető: itt 

Dia1 Dia2Dia3Dia4 Dia5Dia6

Megtekinthető: itt 

 

Williams ÉletKészségek© program

Tedd könnyebbé az életed! 

Érezted már úgy, hogy jó volna segítséget kapni ahhoz, hogyWilliams ÉletKészségek© program

–              könnyebben eligazodj magad és mások viselkedésén?

–              átgondolt, jó döntéseket hozzál?

–              kezelni tudd feszültségeidet, dühödet, és rossz érzéseidet?

–              kreatívan és eredményesen tudd megoldani a problémáidat?

–              érvényesülni tudj úgy, hogy az mások számára ne legyen bántó?

–              udvariasan el tudj hárítani olyan kéréseket, melyek számodra kellemetlenek vagy bántóak?

–              magabiztosan és hatékonyan tudd elmondani, amit szeretnél, ami fontos neked?

–              figyelmesen tudj meghallgatni másokat?

–              jobban együtt tudj működni másokkal az ő szempontjaikat is megértve?

–              kölcsönösen támogató, elfogadó kapcsolatokat tudj kialakítani és fenntartani?

 

Több diák válasza igen volt, így iskolánkban a végzős diákok készségeinek fejlesztésére tréningsorozatot indítottunk a Nap Klub Alapítvány közreműködésével. Az 5 alkalomból álló foglalkozássorozat, a Williams ÉletKészségek© program diák verziója lehetővé teszi, hogy diákjaink  megismerjék és elsajátítsák a sikeres életvitelhez nélkülözhetetlen kapcsolati készségeket, és tudatosabban alkalmazzanak hatékony kommunikációs és stresszcsökkentő technikát.

 

Mit mondanak a képzésről a részt vevő diákok?

 

Első alkalommal még kicsit féltem, azonban hamar feloldódtam, mert családias a hangulat.  Mondhatok bármit, senki nem szól le érte, nem nevetnek ki.  A tréner nem érezteti velünk, hogy ő a tanár, hanem mint beszélgetőpartner van jelen. – SzJ

 

Az életkészség tréninget hasznosnak találom, mert kiszakít a hétköznapi monotonitásból, és  foglalkozhatunk magunkkal, érzéseinkkel. Nem kell törekedni megfelelésre, nem jár teljesítési kényszerrel. Természetesen odafigyelünk egymásra is, ami a hétköznapi rohanásban gyakran elmarad. A továbbiakban minden téren, a magánéletben, a munkában, az iskolában, mindenhol hasznosítható tudásra tehetünk szert, amely a lexikális tudáshoz képest életünket több szempontból is támogató készséget jelent. Fontos, hogy megosszuk és meghallgassuk mások szempontjait ugyanazon dolgokról és itt ez meg is történik. Elgondolkodtató, mennyien mennyiképp látjuk az adott helyzeteket, képeket, eseményeket és önmagunkat leginkább. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon színes és pozitív dolog a szürke hétköznapokban. – BE

Annak ellenére, hogy úgy hisszük, ismerjük magunkat, sok mindent tanulunk a személyiségünkről. Kifejezetten szimpatikus számomra, hogy az egyik fő téma a stresszlevezetés, ami a mai világban szerintem kifejezetten fontos, hiszen mindenféle impulzusok érnek minket, tudnunk kell ezeket kezelni. A tréningen sokkal szabadabb a hangulat, sokat beszélgetünk, és sok fontos dolgot tanulunk meg magunkról és egymásról. Több ilyen programra lenne szükség, nemcsak itt a suliban, de magában az oktatási rendszerben is.  – BA

 

 

 

Telekis diákok újra a British Telecomnál!

Telekis diákok újra a British Telecomnál!

A British Telecom a világ legnagyobb telekommunikációs társaságai közé tartozó, multinacionális távközlési szolgáltató vállalat. Budapesti szolgáltató központja idén ősszel ismét fogadta diákjainkat, akik egy félnapos angol nyelven zajló programon vettek részt. A diákok megismerkedhettek pár, 1-2 hónapja ott dolgozó fiatallal. Beszámolójuk a cégóriás által kínált karrierlehetőségekről, az utazási és külföldi munkavégzés lehetőségéről önmagában is igazán vonzónak hatott. Ezt a hatást csak fokozta az az információ, hogy többségében fiatalok (átlagéletkor 27,5 éve) dolgoznak a vállalatnál. A programon részt vevő fiatal munkatársak több példát soroltak fel, hogy bemutassák, a hangulat kiváló, sok közös program biztosítja, hogy igazi BT-s csapat kovácsolódjon össze.
Tovább ->

Svájci diákok a Telekiben!

Svájci diákok a Telekiben!

Több mint két hónapos nyári készülődés, szervezés, munka után végre eljött a pillanat.

Októberben megjöttek iskolánkba a várva várt svájci diákok!

Svájci diákok a Telekiben

Két csoportot fogadtunk: a Kantonsschule Sursee és Kantonsschule Zug 1-1 végzős osztálya töltött itt Budapesten 1-1 hetet, melynek során iskolánkat is meglátogatták. A 13.c diákjai prezentációval készültek, amelyben bemutatták az iskolát, a mindennapjainkat, ünnepeinket. A svájci diákok szintén meséltek iskolájukról, lehetőségeikről, terveikről. Emlékezetes, ahogy a svájci és magyar diákok együtt dolgoztak az órákon: közösen gondolkoztak és beszélgettek munkáról, tanulásról, igazi interkulturális kommunikáció zajlott.

Tovább ->

Telekisek és a HOA

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetségről (HOA)

 

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség vezető hazai és külföldi vállalatok közreműködésével alakult, közel nyolcvan tagot magába foglaló szervezet. Célja a gazdaságban egyre nagyobb súlyt betöltő szolgáltatóipar, valamint az outsourcing tevékenység népszerűsítése mind a hazai vállalatok, mind a külföldi megrendelők körében, az ország gazdasági fejlődésének elősegítése az üzleti szolgáltató szektor támogatásával, a szervezeti innováció kínálta hatékonyság növelő lehetőségek, különös tekintettel az outsourcing elterjesztésével.

Tovább ->